Lassulj le és átváltozol

'Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre. ' 2Korinthus 3:18

Gyakorta szembesülünk az instant élet problémájával. Ezt sugallja számunkra a média a reklámokon keresztül, s ez gyakran erősebben, hangosabban szól, mint Isten igéjének a hatása.

Fáj a fejünk? Puff, bekapunk egy tablettát, s már nem is fáj, hiszen nincs időnk a fájdalomra. Szeretnénk a gyermekkel foglalkozni odahaza, de ezt megoldjuk egy ismeretterjesztő filmmel, vagy könyvvel, ahelyett, hogy időt töltenénk vele. Nincs időnk arra, hogy a gyermekkel legyünk, hogy elmenjünk vele horgászni, játszani.

Egy amerikai apa és fia naplót vezettek, mert a gyülekezetben a tanítványozás során ezt tanította nekik a lelkész. Az apa nagyapa korában a padlás takarítása során rábukkant a régi naplókra. Megtalálta a sajátját is és a fiáét is. Az apa bejegyzése: „Elmentem a fiammal horgászni. Megint egy elvesztegetett nap.” Ugyanazon a napon a fia ezt írta be: „Végre az apám elvitt horgászni. Ez egy szuper nap volt.”

A téma kapcsán a túrázók jutnak eszembe. Teljesítménytúrára vállalkoznak. Adott idő alatt megtenni a bizonyos távot. Az lesz a győztes, aki a távot rövidebb idő alatt teszi meg.

A túra közben rengeteg akadállyal néznek szembe. A földből kiálló gyökerek, amelyeket kerülgetni kell, a csalán, a leálló faágak, mind-mind akadályok. Nem beszélve a szintkülönbségről, ami miatt aztán kapkodnak levegő után. Megcsinálják a távot, végülis kipipálhatják a naplóban.

Ha ugyanezt a távot sétálva teszik meg, akkor lesz idejük a gyökereket, a kiálló ágakat, a csalánt kikerülni. Szinte észre sem veszik, hogy azok ott vannak. S közben van idejük észrevenni a táj, a növényzet szépségeit, van idejük meghallani a csicsergő madarakat.

Melyik jelent nagyobb élményt?

Ha a rohanás ténye tölti be az ember életét, ha egy valamilyen dologra kell időt szakítani, amire egyébként nem lenne idő, ez frusztráltságot okoz.

Ha ilyen rohanásba beillesztett dolgot csinálsz, akkor felmerül a lelkiismeretfurdalás, hogyan fogom a fontosabb dolgaimat megcsinálni, ha most erre a dologra szakítok időt?

Ez a tevékenység a bizalmatlanságot erősíti bennem. Valamitől, valami fontostól veszi el az időt ez a közbeszervezett dolog.

Mi újság az Isten Igéjével?

A rohanó életmódba hogyan illeszkedik bele a naponta tervezendő Istennel való kapcsolat? Pál a 2Kor 3,18-ban azt mondja, hogy mi szemléljük az Isten dicsőségét. Nem azt, hogy vetünk rá egy pillantást, s már rohanunk is tovább, hanem szemlélődést, időtöltést feltételez.

A tanítványi élet ilyen szemlélődő élet. Az ilyen élet egy szándékosan belassított élet. Saját magam előre elhatározom azt, hogy az Istent fogom keresni, lesem az Ő akaratát, időt töltök vele, s várom, hogy beszéljen velem.

A tanítványi élet része az is, hogy időt szánok a mentorommal, tanítványommal arra, hogy egy nagyot beszélgessünk, együtt étkezzünk, egyáltalán közösségben legyünk egymással.

A tanítványi élet az elköteleződés, a csend, az Úr napja, a vendégszeretet rendszeres gyakorlatára épül fel.

Mit jelent a gyakorlatban ez a belassított élet?

Először is azt, hogy elkötelezem magam arra, hogy az életemben Isten az első.

Isten Mózesnek a következőket mondta:

'Szeresd azért az Ur at, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből! Maradjanak a szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked. Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz! Kösd azokat jelként a kezedre, és legyenek fejdíszként a homlokodon; írd föl azokat házad ajtófélfáira és a kapuidra! ' 5Mózes 6:5-9

Minden élethelyzetben benne van az Istennel való közelség. Ő a priorítás az életemben. Mindent ennek rendelek alá. A szívem, a lelkem és erőm teljességét Neki szentelem. Ez az életmód jelenik meg a családban, ezt láthatják a gyermekek otthon.  Láthatja a gyermek, hogy apa, anya a hét egy napján a mentorukkal beszélgetnek egy vacsora keretében Isten dolgaikról, a hét más napján ugyanez, csak a vendégük azok, akiket ők tanítványoznak. Más napon azt látják, hogy apa elvonul csendességbe, s készül Isten Igéjéből, beszélget Istennel.

A tanítvány nem vasárnapi keresztyén. Ő az életét Urával éli egész héten, s ez látszik, hallatszik, érződik.

A tanítvány Istennel való kapcsolata nem egy instans kapcsolat: reggel gyorsan elolvasok egy fél igeverset, meg a hozzá tartozó öt mondatot valamilyen áhítatból, s már rohan is pénzt keresni. A tanítvány belassul annyira, hogy legyen ideje Istenre.

Az Isten dicsőségét szemlélő ember észreveszi az Isten dicsőségét, egy beszélgetésben, amikor a másik rácsodálkozik Isten cselekedetére, amikor megért valamit, s ez neki örömet okoz.

Az Istent személő ember átváltozik, mert az Isten a találkozásban változtatja meg az embert.