Itt az önvizsgálat ideje!

Valami befejeződik, s más pedig elkezdődik. Úgy érzem magam, mint egy gépkocsi, amely alacsony sebességfokozatba van kapcsolva, a gázpedált nyomja a vezető, s a fordulatszám már vagy hatezernél jár. Ideje lenne levenni a lábat a gázpedálról, s engedni, hogy a motor pihenjen egy kicsit. Utána pedig egy jól megválasztott fokozatba kapcsolva hatékonyabb lenne a kocsi működése.

Visszatekintés

  • 2010 szeptemberében elindult egy blogra alapozott, de emailben és facebookon is terjesztett napi üzenet Napi Ige és Gondolat címen. Mára ez a blog kb 2,5 millió elérést produkált.
  • Heti beszélgető programunk a skype segítségével működik.
  • 2019 elején a facebookon élő adás közvetítést kezdtem. Úgy éreztem, s a Mindenható is arra bátorított, hogy kitartónak kell legyek ezen a területen. A COVID járvány alatt megnőtt az érdeklődés az élő adásokra, s a heti egy alkalmat meg kellett növeljem heti három alkalomra.
  • 2020 májusa táján virtuális házi csoport kezdődhetett azok számára, akik igényelték az Ige kapcsán való közös beszélgetést imádkozást.
A megnövekedett „fordulatszám” miatt úgy döntöttem, hogy átalakítom a szolgálatot, s néhány változtatást vezetek be.

Előre tekintés

  1. 2020 szeptember 1-ig minimalizálom a szolgálatot, a személyes épülésre fogok törekedni.
  2. A Napi Ige és Gondolat szolgálat (blog: https://mai-ige.blogspot.com/, a facebook oldal: https://www.facebook.com/napiigeesgondolat , és az emailben történő üzenetküldés leépítésre kerül. Ezek az üzenetek Katona Béla református lelkipásztor testvér és lelkes csapata munkája nyomán kerültek hozzám, s én ezeket küldtem tovább. A facebookon fejlesztést határoztak el, s én úgy döntöttem, hogy félreállok eben a fejlesztésben. A blogomban az utolsó üzenet július 31-én jelenik meg. A blog üzenetei továbbra is elérhetők lesznek, de új üzenet nem kerül fel. Akik továbbra is érdeklődnek a Napi Ige és Gondolat üzenetei iránt, a facebookon a https://www.facebook.com/napiigegondolat oldalon megtalálja.
  3. A facebook élő adások ritkábban jelennek meg. szeptember 1-ig csak vasárnap reggel nyolckor lesz élő adás, amelyet a #bibliaitutti facebook csatornámon lehet megtalálni.
  4. A virtuális házi csoportokat minden héten szombaton megtartjuk. Erre külön jelentkezni kell.
  5. szeptember 1 után új szolgálatot fogok bemutatni.

Ami biztosan nem változik

A személyes megkeresésre, beszélgetésre továbbra is elérhető vagyok a szokásos csatornákon. Megértéseteket köszönöm