Felhagyni az aggodalmaskodással

A mai napon ezt a mailt kaptam:

http://napiremeny.blog.hu/2011/10/14/szeretnel_felhagyni_az_aggodassal

"Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek." (Mt.6:32-33)

Ha egy hívő aggódik, az egy mélyebben fekvő problémáról árulkodik. Az aggódás azt jelzi, hogy Jézus nem az első helyen áll az életedben.

A prioritásaink nincsenek a helyükön, amikor aggódunk. Isten úgy alkotott meg minket, hogy Ő legyen az első helyen az életünkben. Ha bármikor átveszi valami a helyét, nő az aggodalom bennünk.

Ha a karrieredet helyezed az első helyre, akkor azért fogsz aggódni miatta, mert nem akarod elveszíteni. Ha egy kapcsolatot helyezel az első helyre, akkor amiatt fogsz aggódni. Attól fogsz félni, hogy elveszíted a kapcsolatot.

Az Istennel való kapcsolatot senki sem veheti el tőlünk. Ez állandó, maradandó.

Ha Őt helyezzük a listánk elejére, nem kell aggódnunk amiatt, hogy elveszítjük. Ezért nincs is miért aggódnunk. 

A Biblia azt mondja: "Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek." (Mt.6:32-33)

Szeretnél felhagyni az aggódással? Helyezd Istent és az Ő királyságát az első helyre életedben. Csak Érte élj!

Mindig ez a kezdőpont, hogy megszabadulj az aggodalmaktól.

Hogyan változtatja meg mindez azt, ahogy manapság élsz?

(Daily Hope by Rick Warren, 2011. 10. 07.)

Hát... Volt néhány kijelentés ebben a levélben, ami nagyon elgondolkodtatott. Továbbmegyek: személyesen is érintett.

Az első ilyen: az aggodalmak tényének és annak az összekapcsolása, hogy Jézus Krisztus nem az első helyen van az életemben....?

S ha belegondolok, találok néhány aggodalmat, ami talán jobban foglalkoztat, mint az a tény, hogy Jézus Krisztus a személyes életem Megváltója, (időnként) Ura. Hol van a mindenható Úrban való bizalom akkor, amikor parázok amiatt, hogy mi lesz a munkahelyemmel, a karrieremmel, a megélhetésemmel? Amikor a hírekben a gyáram átszervezéséről, esetleges létszámleépítés lehetőségéről lehet hallani? A Mindenható Istennek van hatalma arra, hogy engem megtartson a nehézségek között is? Általában persze, hogy elhiszem, de a konkrét nehézségek között?

A másik aggodalmam, s mivel rosszul kezelem, ezért ez igen problémás terület: a gyülekezetemnek a helyzete. Leépülést látok, s nem felemelkedést. Pedig tudnom kell(ene), hogy a gyülekezet Isten tulajdona, s neki van hatalma felépíteni, s "kivenni a gyertyatartót a helyéről". Akkor én miért aggódok?

Helyezd Istent és az Ő királyságát az első helyre életedben. Csak Érte élj!

Természetesen. S ezt egészen gyakorlati módon kell megtenni.

Az első gyakorlati dolog az, hogy ismerni az Urat. Emlékezni azokra a szabadításokra, amiben már részesített. Aztán ezekért lehet (kell, célszerű) hálát adni. S tovább: beszélgetni az Úrral a felmerülő helyzetekről. Mit üzen ilyenkor? Mi a parancsa a számomra? S érte élni gyakorlatban többet jelent, mint szolgalelkűen megtenni dolgokat. Azt jelenti, hogy keresem a lehetőségét annak, hogy arról a reménységről beszéljek, amit a Benne való élet jelent nekem.

Kol 2:6-7 Nos hát, ahogy a Felkent Jézust, az Urat elfogadtátok, úgy járjatok is most benne, belé gyökerezve, rá épülve, hittől megszilárdítva, ahogy tanítottalak titeket, hálaadásban bővölködve.

Az Úr Jézusban járó, hitben járó keresztények nem aggodalmaskodnak mit egyenek, mit igyanak, mibe ruházkodjanak, mi lesz a testükkel az örökkévalóságban, mi lesz a halál után, s hasonló kérdésekere az Úr Jézusban találják meg a választ:

Mt 6:33  Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.

Ebben készséget szerezni a célom az elkövetkező időszakban.

 

Képes vagy-e vakon bízni valakiben?

Komoly kérdés, nem? Vakon bízni jelentheti azt is, hogy feltétel nélkül, minden fenntartás nélkül.

Lehet még a színonimákat keresni, s biztosan találnánk jónéhányat...

Érdekes módon a kérdés szószerint értendő. Vakon bízni azt jelenti ezesetben, hogy a fizikai látást hiányolva rábízni magadat, testi épségedet, utadat, mindenedet valaki másra.

Egyébként a fenti kérdés egy kiállításon olvasható, melynek címe Láthatatlan kiállítás.

Miről is van szó?

Látni szemek nélkül... Lehetséges? Igen. Magyarországon ezt kb 40000 ember "gyakorolja" kényszerűségből. Tudniillik ennyi ember él látás szerve nélkül. Ezek között vannak olyanok, akik eleve vakon születtek, s olyanok, akik életük valamely szakaszában veszítették el a látás képességét. Vannak olyanok, akik teljes sötétségben, s olyanok, akik a teljes látás töredékének a birtokában vannak.

Hogy melyi könnyebb? Vakon születettnek, vagy olyannak, aki később vakult meg?

Bármilyen meglepő, de a vakon szüeletettnek könnyebb. Ezt olyan ember állítja, aki teljesen vakon született, s sok-sok műtét után valami látás-töredékkel bír.

Szóval van egy kiállítás Budapesten, amelyet a látók számára szerveztek, s a világot a vakok szemével szemlélhetjük. Humorosra is vehetnénk, hiszen áramszámlát nem kell fizessenek, hiszen teljes sötétségben van a kiállítás.

Szemek helyett tapintással érzékelhetünk. Tapasztalatot szerezhetünk, hogyan közlekednek ők a lakásban, esetleg a forgalmas utcán. Látóként az utcán találkoztunk velük. Fehérbot, meg kutya... Nem merjük megszólítani őket...

Abba viszont belegondolni, hogy akár ilyen helyzetben is élhetnénk...

Hogy milyen is ez az egész? Ki kell próbálni! Időpontfoglalás és további infó: lathatatlan.hu

 

Gyermeknevelés felsőfokon

Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól. (Példabeszédek 22:6)

Egy e-mailben olvastam a napokban:

Gyermekeinket akarva-akaratlanul is neveljük. De nem mindegy, hogy mire! Az alábbi gondolatokat egy gyermek fogalmazta meg:

=       Mikor nem is gondoltad, hogy látlak, megetettél egy kóbor cicát.

o   Ebből megtanultam, hogy szép dolog, ha gondoskodunk az állatokról.

=       Mikor nem is gondoltad, hogy látlak, a kedvenc sütimet készítetted el.

o   Megértettem, hogy az életben apró dogok is válhatnak különleges ajándékká.

=       Mikor nem is gondoltad, hogy látlak, éppen imádkoztál.

o   Ebből megtanultam, hogy van Isten, akivel bármikor beszélgethetek, és megtanultam, hogy bízzak benne.

=       Mikor nem is gondoltad, hogy látlak, ebédet főztél és elvitted egy beteg ismerősünknek.

o   Ebből megtanultam, hogy egymásról gondoskodnunk kell.

=       Mikor nem is gondoltad, hogy látlak, idődet és pénzedet olyan emberekre szántad, akik rászorulnak.

o   Megértettem, hogy akiknek több van, adniuk kell a sajátjukból azoknak, akiknek kevesebb van.

=       Mikor nem is gondoltad, hogy észreveszem, jóéjt-puszit adtál.

o   Ebből megéreztem, hogy biztonságban vagyok és szeretsz engem.

=       Mikor nem is gondoltad, hogy látlak, könnyek szöktek a szemedbe.

o   Megértettem, hogy az életben érhetnek fájdalmas dolgok is és nem baj, ha ilyenkor sír az ember.

=       Mikor nem is gondoltad, hogy látom, hogyan gondoskodsz rólunk,

o   …elhatároztam, hogy én is megpróbálom a tőlem telhető legjobbat adni.

=       Mikor nem is gondoltad, hogy látlak, mindvégig láttalak.

o   Köszönöm, hogy láthattam mindazt, amiről nem is gondoltad, hogy látom!

 

A személyiségfejlődés forrásai

Kedvenc sorozatom a tv-ben a „Barátok közt”. Tényleg tetszik, képes odabilincselni a tv elé. Igazi elektromos póráz, hiszen 20,40-21,20 között biztosan lehet a családtagokkal randevúzni.

No, természetesen nem olyan rossz a helyzet, de végülis valamit tudnak a film készítői, mert a nézettsége a sorozatnak figyelemre méltó.

Mit várhatunk el egy filmtől? Mi az, amivel odabilincsel a tv elé?

Azt gondolom, hogy amikor az ember néz egy filmet, akkor valahogy „behelyettesíti magát” a film valamelyik (esetleg több) szereplőjének bőrébe, s együtt gondolkodik, mérlegel, értékítéletet alkot velük. S ha ezt az adott film képes megcsinálni, akkor a film készítői sikeresek, mert biztosan nézni fogja a néző a sokadik évad sokadik epizódját is.

Belegondoltunk-e abba, hogy miközben az ember nézi a filmet, közben hat a gondolkodására, jellemére, kihat az önértékelésére, a problémamegoldására? Képességeket, szokásokat fejleszt.

A legutolsó epizód:

Miklós ugye a szerencsétlen robbantásban majdnem odavész. Mindenesetre a lába lebénulva. Teljesen maga alatt van, nyalogatja a sebeit, a depresszió határán van. A barátok megpróbálnak összefogni, hogy valamiképpen lelket öntsenek bele, segítsenek rajta.

Nóra, aki ugye a Miklós elvált felesége, s mellesleg éppen a Miklós testvérével (Attilával) él együtt, egy telefonhívásra megy, s segít a Miklósnak rendet rakni a lakásban. Igaz, közben Attilát majd szétveti az ideg, mert úgy érzi, hogy ebben a kapcsolatban ő a második helyre szorult vissza.

(Kísérlet a pozíció visszaszerzésére: leordítja a Nóra fejét, hogy ugyan döntse már el, hogy mit akar.) 

Tanulság: A „leordítomafejed” egy lehetséges konfliktuskezelési eszköz. A néző teljesen azonosul ezzel a módszerrel, hiszen a cselekményben Attila mellé áll, hiszen senki sem szeretne egy kapcsolatban a második helyre lecsúszni.

Még mindig Miklós. Alapvetően egy utálatos figura, de a baleset miatt a néző mellé áll. A mozgássérültsége miatt a lakásból sem tud kilépni, segítség nélkül semmiképp. A kft is az ő lakásában tartja az értekezletet, éppen ezért. András előrukkol a tervvel, hogy építeni kellene egy liftet a házban. Érv, hogy ezzel javulna a ház értéke, s titkon Miklós is ki tudna mozdulni. Klaudia elég kritizálható stílusban nyilatkozik a tervvel kapcsolatban. Megérthető a Klaudia, hiszen Miklós sem válogatott az eszközökben, amikor őt próbálta kiiktatni. Elvégre kis híján meggyilkolta, meg elrabolta. Ugyanakkor a néző mégis Miklós mellett foglal állást, hisz most ő a kiszolgáltatott.

(A lift ügyben a szavazáson Miklós is a terv ellen szavaz, s kegyetlen bosszút esküszik Klaudia ellen. Attila észérvekkel látszólag, de ő is a terv ellen szavaz. Elvégre neki Miklós útban van.)

Tanulság: inkább csak kérdés a nézőben. Valóban bosszút kell állni azokon, akik nekem keresztbetesznek?

A másik gyöngyszem: a gyerekek, kamaszok társas kapcsolatai.

Hanna bele van zúgva a Balázsba. Szívesen le is feküdne vele, de nincs mersze, mert még szűz. Hogyan lehet ezt a problémát megoldani? Felajánlja a Péternek, hogy avassa be, s utána majd ő kavar a Balázzsal, s milyen jó lesz, hisz a Balázs ebből mit sem fog sejteni…

Arról már nem is beszélve, hogy simán „lenyúlják” egymás barátait, barátnőit. Miklós kikezd a magántanárral, mármint ugye a fia magántanárával. Simán, szemrebbenés nélkül, lelkifurdalás nyista. Ha a felnőtt csinálja, akkor az helyeselhető, a fiatalnak mindenesetre mintaként szolgál.

Még egy felháborító sztori, ez már nem a „barátokból”, hanem a nagy sikerű disney országból. Miley Cyrus, vagyis Hannah Montana, a tizenéves sztár, akivel tele a média, a youtube-n is előkelő helyet foglal el, a tizenéves korosztály szívesen nézi, falja a klipjeit. Szóval a youtube keresőbe ha beírjuk: Miley Cyrus megcsókol egy lányt, akkor bizony van találat videó formájában, igazi leszbi csemege.

Idézet egy keresztényeknek címzett levélből:

Annyiszor nézi mega fiatal tizenéves a leszbikus viselkedést, amennyiszer akarja. És nézik… A Palántás gyerektáborban a kislányok Hannah Montanás trikóban, hajpántban, fürdőruhában, papucsban voltak, ilyen törölközőt hoztak magukkal. Ha vége a sorozatnak, a gyerekek továbbra is sztárolni akarják majd őt, s ott van nekik Miley Cyrus, aki mindeddig megszemélyesítette Hannah-t. A dalok a filmben neki készültek, minden hozzá kapcsolódott.

Klippjeiben is sok erotikus jelenet van, ahol úgy hajol össze fiúkkal és lányokkal is, mintha megcsókolná őket.

És a gyerekek ezt sztárolják.

Ha beütöd, és megnézed a videókat, megtalálod a kommenteket is: „miért kell ebből ekkora ügyet csinálni? Miért kell bíráskodni? Nincs ebben semmi…” (A Biblia az Isten eredeti tervétől való elfordulás legvégső pontjaként ezt említi:

„… nem csak cselekszik, de az akként cselekvőkkel egyet is értenek!” Róma 1,32.

A hozzáállás, a lelkület, a belső értékítélet teljes eldeformálását jelzi, ha az ember belülről egyetért a romlottsággal.”

A kérdés csupán annyi, hogy amikor gyermekeink (s mi magunk is) szembesülünk a szellemi mocsokkal, „belebotlunk-e” a valódi értékbe? S ha mi bele is, de gyermekeink? Segítjük-e őket a helyes értékrend irányába mozdulni?

 

Menj át a tűn!

Mt 19:23-24[HNT])Jézus pedig ezt mondta tanítványainak: "Bizony, mondom néktek, hogy gazdag ember nehezen megy majd be a mennyek országába Sőt azt is mondom nektek: Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni."

Bejáratos vagyok egy keresztény fórumba. Írogatok, beszélgetek emberekkel, gyakran élőszóban is. Örülök a skype-nak, sok pénzt takarít meg nekem, hisz számítógéppel, internet hozzáféréssel mindenki rendelkezik, így ezt kihasználva tudunk beszélgetni.

Sok emberrel megismerkedek így. A beszélgetéseink középpontjában az Isten megismerése áll. S ez akkor is igaz, ha sokszor evilági dolgokról beszélgetünk, munkáról, családról, kapcsolatokról, szóval az életről általában. Mindenki szeretné magát megvalósítani, szeretne boldogulni.

Olvastam ezt az igét a napokban, s elgondolkodtatott valami. A gazdagságról beszél az Úr Jézus. Csak a gazdagság az, ami megakadályozza az embert az Isten országába való bejutásban?

Valóban az olvasott szakaszban a PÉNZ a meghatározó tényező. De olvasunk itt mást is, ha a szövegkörnyezetet megvizsgáljuk.

A gazdag ifjú kérdése – mint ma is sok embernek (talán minden embernek) – az örök élet megszerzésére (birtoklására) vonatkozik. Vallomásából kiderül a tevékeny élete. Ismeri azt a viselkedési kódexet, amit mint „rendes” zsidónak ismernie kellett, ismerte az Isten törvényét. Ő – legjobb lelkiismerete, belátása szerint – betartotta az Isten törvényét. Ismerte azt, tudta annak rávonatkozó szabályait, saját személyére alkalmazta azt. Az Úr Jézus mégis „felfedezni vélt” egy fogyatkozást: a gazdagságot. Miután ezzel szembesítette, a gazdag ifjú – így olvassuk -:

(Mt 19:22 [Csia_2010])Mikor az ifjú ezt a szót meghallotta, megszomorodott és elment, mert sok szerzeménye volt.

S itt jön be a képbe az emberekkel való beszélgetés. Minden ember, akivel beszélgettem

  • szerette volna birtokolni az örök életet,
  • ostromolta Istent kérdésével (nem csak Istent: bennünket is),
  • s amikor meghallották a választ, közülük sokan megszomorodtak.

Fontos kérdés az Isten keresésével kapcsolatban, hogy mit viszek Isten elé. Másként fogalmazva: mivel akarom megszerezni az Isten ajándékát? A gazdag ifjú kiérdemelni szerette volna. Volt a tarsolyában egy csomó minden (jelen esetben sok pénz), ami további ajándék birtoklását lehetetlenné tette.

(Mt 5:3 [Csia_2010])„Boldogok a Szellem által a szegények, mert övék a mennyek királyi uralma!

A szegénység azt jelenti, hogy NINCS.

S az embereknek pedig VAN.

Egy 60 éve vallásos ember. Benne nő fel. Volt vágyódása arra, hogy Istennek szolgáljon. Nem tanult szakmájában helyezkedik el, mert úgy érzi, hogy azzal szolgálhatna jobban az Istennek. Fontos neki, hogy másokon segítsen. Beszélgetés közben olyan érzésem van, mintha ezt mondaná (Istennek): nézd ezt hozom eléd, ennyi elég lesz?

Nem, nem elég. Fogyatkozásod van… hangzik a válasz. A teljesítményed akkor sem lenne elég, ha ezerszer ennyit tettél volna.

Az élete tele van dogmákkal. Szentáldozás: Rájön, hogy ezt „én” csinálom Istennek, s nem ő cselekszik értem.

(Jn 4:34 [Csia_2010])Jézus ezt mondta nekik: „Az én eledelem, hogy annak akaratát tegyem, aki elküldött engem, és bevégezzem az ő művét.

Nem én vagyok a fontos. Megtenni az Atya akaratát, s nem az Atyát beállítani az én akaratomba. Megérteni, hogy Ő cselekszik. Ő fizetett. Én nem tudok fizetni. Kegyelem az is, hogy létezem.

Úgy érzem, gazdag vagyok, eleget tettem. DE:

(Jel 3:17 [Csia_2010])Mivel azt mondod: gazdag vagyok, gazdaggá lettem, semmire sincs szükségem, és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult, szánalmas, szegény, vak és mezítelen,

Kérdés, hogy felismerem-e azt, hogy amit birtoklok, amim VAN, az semmire sem elég. Ebben a felismerésben tud jönni Isten, s betölteni a szükségeinket.

(Jel 3:18 [Csia_2010])azt tanácsolom neked, hogy vásárolj nálam tűzben kiégetett aranyat, hogy gazdag légy; fehér ruhákat, hogy köröskörül borítva légy, és ne legyen látható szégyenletes mezítelenséged és írt, hogy azzal megkend szemedet, hogy láss.

 

Terjed…

Strandon voltunk (néhányszor) az elmúlt héten...

Ülök a melegben, s hát a fülem az nyitva van. Fiatal emberkék beszélgetnek. Van közöttük kb 14 éves lány, alig 12 éves fiú, szóval bandáznak, beszélgetnek a medencében.

Az alig 14 éves lány dicsekszik, hogy cigarettázik, már vagy öt éve(!!).

Reakciók:

Az egyik kisfiú (kb.: 11): Hülye vagy te!

A másik kisfiú (szintén kb 11) Komolyan? Már öt éve? S most is van cigid?

Kislány: Persze, hogy van!

Második kisfiú: Adsz egyet nekem?

Első fiú a másodiknak: Ne bomolj! Csak nem rá akarsz gyújtani?!

Második fiú és a kislány el...

Valamennyi idő múlva visszajönnek...

Második kisfiú: De jó volt. Kár, hogy nem jöttél!

Az első kisfiú: Most nagynak érzed magad?

Így terjednek a dolgok. Itt a cigatettázás: először csak egyet, aztán mégegyet... Nem is az ízéért, hanem azért, mert a haver is csinálja, aztán hiányzik, s képtelen szabadulni tőle.

Nekem nagyon tetszett az első kisfiúnak a reakciója. Nem ment a rossz útra térőkkel. Ellenállt. Még akkor is, ha azzal a kockázattal járt a tette, hogy elveszít két barátot.

Így terjed az evangélium is. Beszélünk valakinek Krisztusról. Meghallgatnak. Van, aki ott marad, valaki otthagy. Van aki elfogadja, van, aki ellenáll. Nem rajtad múlik. Mint, ahogy az sem, hogy valaki, aki meghallgat, hívővé lesz-e vagy sem. Te csak beszélj! Mondd el Isten csodáját az életedben!

Ézs 55:8-11 Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útaitok az én útaim, így szól az Úr!  Mert a mint magasabbak az egek a földnél, akképen magasabbak az én útaim útaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál!  Mert mint leszáll az eső és a hó az égből, és oda vissza nem tér, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi azt, és magot ád a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek:  Így lesz az én beszédem, a mely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, a mit akarok, és szerencsés lesz ott, a hová küldöttem.

Mit lehet tenni az Isten beszédével?

  • El lehet fogadni.
  • El lehet utasítani.
  • S lehet azt mondani, majd később, most nem alkalmas.

Ha belegondolunk a harmadik is elutasítás... Igazából vagy igen, vagy nem. S ez nem a hirdetőtől függ. Az Isten Igéje megítél, kettéoszt, rendez. Végzi a dolgát. Hol? Ahová a magvető szórja. Ha nem szórja...? Nos, ezt engedetlenségnek hívjuk...

 

Kegyelemből, s nem cselekedetekből

Megszolgálni az üdvösségért. Ez a nagy kérdés, hogy hogyan lehet...

Az ige egyértelmű:

Ef 2:8 Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; 

Az ember mégis megszolgálni akar.

Az elmúlt hetekben beszélgettem egy hölggyel, aki megízlelte az Isten szeretetét, de vannak olyan kötelékei, amelyektől saját erejéből megszabadulni képtelen. Természetesen az fogalmazódik meg egyből, hogy akkor ő nincs is megtérve...Nehéz azt megértenie, hogy az Isten előtti azonosságának (örök élete van: 1Ján 5,11-12, megigazult hit által: Róma 5,1b,) semmi köze a cselekedeteihez. Isten Jézus Krisztusért tekint rá igaznak, s nem azért mert pl. dohányzik, s harcol ellene.

Az említett hölgy problémája sajnos nem egyedi. Gyülekezeteinkben sajnos elég gyakran próbálják a friss megtérőket törvény alá (vissza)helyezni: akkor van örök életed, ha a hited mellett még X dolgot megteszel. S ebbe a felsorolásba a legklasszabb dolgok is beleférnek, mint Bibliaolvasás, imádkozás, gyülekezetbejárás, bemerítkezés, adakozás, bizonyságtétel, hiábavaló dolgoktól való megszabadulás. Természetesen mindezek jó, ha megvannak az ember életében, de ha ez muszályból van, valakinek a pressziójára, akkor a lényegről vesszük el a szemünket: a törvény cselekedeteiből megváltó Úr Jézus Krisztusról.

Természetesen ilyenkor jön a hamis bűntudat, jön a sátáni kísértés, vádlás.

S kell jöjjön az Isten kegyelmének hirdetése...

 

Van egy álmom

Szeretnék idézni egy levélből. A levél írója L, aki börtönben van, s még nagyon hosszú ideig ott lesz.

Volt egy álmom, ami még mindig nagy hatással van rám. Szabadulásom után az első alkalomra, istentiszteletre mentem. Kellően felöltözve és boldogan, vidáman és a szívemben hálával mentem. Mielőtt beléptem volna a főútról nyíló ajtón, egy magában, minden támasztás nélkül álló fekete, nem a váll alá illeszkedő mankó állt , úgy, hogy nem lehetett bemenni tőle. A kereszteződés felől egy illetőt kísértek többen is, aki csak lassan tudott járni. Nem láttam ki az, és hogy kik kísérik, de nagytermetű árnyszerűségek voltak.

Mikor több kísérletet tettem arra, hogy a falhoz támasszam a mankót, ismét valami oknál fogva elém került. J néni rám förmedt, hogy mit képzelek én, hogy elrakom az útból, miközben az nem véletlenül van ott.

Csodálkoztam, de aztán bementem. s minden félelmet félretéve sok szeretettel köszöntöttem mindenkit.

Voltak, akik örültek, s voltak, akik kelletlenül nyújtottak kezet. Nem örültek, sőt megvetettek.

Egy 50 körüli szakállas férfi megkérdezte tőlem: Mitől vagyok ilyen boldog? Erre én csak annyit mondtam, hogy a testvérek közösségében, az Úr jelenlétében hogy ne lennék boldog. Nem fogok szomorkodni!

Pedig az elvetettség, a kitaszítottság akár szomorúvá is tehetett volna. – mondta erre a szakállas úr.

Valóra fog-e válni ennek a srácnak az álma? Tényleg ki fog-e tartani az elhatározása mellett: az első útja az imaházba vezet, a testvéri közösségbe?

Tényleg jól érzi-e azt, amit ebben az álomleírásban megfogalmazott, elvetettségben, s kitaszítottságban lesz része a testvérektől? Tényleg ennyire megosztja a keresztényeket az, hogy, ha egy bűnöző a börtönben megtér?

Mi történik a rácsok mögött?

Van, aki dolgozik, van, aki tanul. S vannak olyanok, akik a zárkában unatkoznak nap, mint nap. Hetente van „misszió”, ahogy az elítéltek nevezik egymás között. Ilyenkor a szabad világból bemegy egy lelkész, vagy civil segítő, s Istenről beszél, a szellemi szabadulásról, arról, hogy Jézus Krisztusban meg lehet gyógyulni. Kb két óra elteltével távozik, s marad az unalom, s az öröm: a mai nap is volt valami élmény.

Tényleg csak ennyiről van szó?

Álljon itt egy részlet egy másik levélből, ami egy börtönmisszionáriustól származik.

Z. életén láttam – a bűn olyan, mint a mocsár. Visszahúz. Most, hogy Z. belekerült a bajba, végre meglátta, hogy nem a régi barátokkal kell foglalkoznia.

Z. most került ki a börtönből. Azonban amint kijött, máris korábbi barátaival kezdett ismét kapcsolatba kerülni, és ők persze azonnal „lehúzták pénzzel” – ez nyilvánvalóvá tette, hogy hol a helye és hol nincs.

Sokszoros tapasztalat – amikor kijön valaki, zavarodottság, bizonytalanság fogja el. Mit tegyen, mit ne, mibe menjen bele, mibe ne, hol a határ, mit kell elutasítania, és mire mondhat igent… most, hogy végre „kint” van. Ha nemet mond, lehet, hogy mindenkit, aki még kapcsolatban lenne vele, elveszít. Aki nemet mond, valószínű, hogy a régi barátok, úgy ahogy van, elutasítják. S annak, aki kijön onnan „bentről”, ez nagy veszteség lehet. A „normális emberek” közül sokan eleve előítélettel vannak feléje. Sokan elhúzódnak tőle – „börtönviselt” – hiszen működik a „bélyeg”. Sokan így gondolkodnak: „Ki tudja, nem kerülök-e bajba én is, ha vele barátkozom. Jobb az óvatosság…” És ha most még a „régi barátokat” is elvesztik, akik legalább felkínálnak nekik egy-egy lehetőséget, ki, és mi marad nekik akkor?

Ha nincs egy szoros gyülekezeti – segítői – háttér, könnyű a visszaesés.

Mennyire fontos, hogy ez már „odabent” kialakuljon, és a szabadulás után is fennmaradjon.

Z-vel most folyamatosan, telefonon történik a lelkigondozás. A dolog egyértelmű: ahhoz, hogy ne tudja őt is – és a többieket is – elsodorni minden, ami rájuk vár kint: nagyon meg kell erősödjenek az Igében!

A dolog néha annyira könnyen jön be. Kiszabadulnak, sokan tönkre vannak menve anyagilag, pénzhez akarnak jutni. A szorított helyzetben többnyire a korábbi szokások, beidegződések indulnak be. Pedig már megtértek. Újjá vannak születve. Odabent ez egyértelműen meglátszott. (Ott sem könnyű. Ott is elveszti az ember a „hátterét”, a bandáját, ha megtér. És ott bent, egyedül maradni, az életveszéllyel ér fel. De aki megtér, az megváltozik. Az már nem tud ugyanúgy beszélni és tenni, mint a többiek, akikkel korábban „egy követ fújt”. S amikor ezt megérzik, döntés elé kerülnek a többiek is: vagy ők is megtérnek, vagy kiközösítik a megtérőt. Aki ezt az utóbbit is választja, ezzel is jelzi, hogy igazán odaadta az életét.) De amikor kint előkerül a „szabadulási zavarodottság”, az a bizonytalanság, ami sokakat elfog, amikor kijönnek, sok régi reakciómód is felszínre tör.

Most is, amikor Z. kiszabadult, vele együtt, egy napra rá, szabadult egy másik odabent megtért fiú is. Nevezzük G-nek. G. korábban csaló volt. S most mindkettőnek pénzre volt szüksége. Z. egy ismerőse épp el akarta adni laptopját. „Én tudok egy vevőt – mondta G – s az árrésen megosztozunk. Jó?” Z. belement, de amikor a pénzt várta, G is, a laptop is eltűnt, s Z. került bajba.

Kihez forduljon? A dolog egyértelmű volt. Aki „bent” életpéldát mutatott, és Igével táplálta, az tud most is segíteni… s Z. felhívta Rolandot. Kérte, hasson G-re, hozza vissza a laptopot vagy a pénzt, ne hagyja bajban most Z-t. Roland telefonon lépett fel. Beszélt Z-vel, beszélt G-vel, s amikor G. nem akarta fogadni hívását sms-t küldött neki: világossá tette – a bűn az bűn. Aki megtért, semmi bűnnel nem vállalhat közösséget. A laptopot azonnal vigye vissza!

És mi történt? G. még aznap éjjel, amikor Rolanddal beszélt, visszavitte! A dolog megoldódott. De ez jelzés – az Ige az, ami megtartja a megtérteket a megváltozás útján. Újjászülettek, de Isten Igéje, a bíztatás és intés, a szeretet és lelkigondozás az, ami megőrzi őket a helyes döntés mellett.

Mi segíthet ebben? Ha már odabent elkezdődik a személyes megerősítés, Igei tanácsadás, lelkigondozás és tanítványképzés a megtért életekkel kapcsolatban.

 

Kicsoda szabadít meg? II

Előzőleg azt a kérdést tettem fel, hogy Ki szabadítja meg azt a házasságban élő embert, akinek a kapcsolata megromlott. Azt a gyermeket, akinek a szülei elváltak? S lehetne folytatni a felsorolást azokkal a férfiakkal, nőkkel kapcsolatban, akik ebbe a sanyarú sorsban vannak.

Róm 8:19 Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését…Róm 8:22 Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig.

Igen…

Nyög, sóhajtozik, szenved. A felemeljük a szemünket, akkor ezzel szembesülünk. Ebben a világban romokban heverő családi kapcsolatokat, romokban heverő gazdasági életet láthatunk (a gazdasági élet is emberi kapcsolatok következménye). A politikai közállapotokról már nem is beszélek. Egyrészt mert siralmas, másrészt pedig nem akarok politizálni.

Nap, mint nap belebotlok sóhajtozó emberekbe, akik akár személyes vajúdásukat, akár mások gondját hozza elém. Nekem eddig volt egyfajta hozzáállásom ezekhez a helyzetekhez.

Fel lehet-e vállalni az egész világ éhezésének a megoldását? Természetesen nem, ezt akárki tudja. S ezzel le van zárva a probléma?

Egyszer, vagy húsz éve istentiszteletről mentem haza. A Keleti pályaudvar egyik büféje még nyitva volt. Egy meleg szendvicsért beálltam a sorba. Odalépett hozzám egy srác, lehetett vagy harminc éves. Kért pár forintot, mert éhes. Vettem neki is valami élelmet, s odaadtam neki, éhes – gondoltam, tehát nem pénzre, hanem kajára van szüksége. A vásárolt élelem a kukában landolt. Nem volt éhes… Vagy ne szerette a hot-dogot… Vagy másra volt éhes…

Máskor nem igazán vettem szendvicset senki kéregetőnek. Immunissá váltam a problémára. Kialakult bennem egy védekező mechanizmus: megmagyaráztam magamnak, hogy miért nem…

Állítottak meg más gyűjtögető ügynökök is szép számmal, akik valamilyen szükségben lévő embernek, csoportnak gyűjtenek. Úgy lepattintom őket, mint a pinty…

Mi van e mögött? Nem érdekelnek a rákos betegek? Nem érdekelnek a beteg gyermekek? Érzéketlen vagyok mások problémája iránt?

Róm 8:22 Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig.

Nem mással, mint a világban élő vajúdó emberekkel találkozom ilyenkor.

Természetesen tisztában vagyok vele ( s gondolom olvasóm is), hogy az a pár forint, amit tudok ilyenkor adni, az csepp a tengerben. S ez így is van. De jussanak eszünkbe Teréz anya szavai. Ő valami olyat tett, amit megtanulhatnánk tőle:

Amit teszünk csak egy csepp a tengerben. A nélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb volna a tenger.

Mi az, amivel tudok/tudhatsz segíteni?

Mindannyian vásároljuk a különböző italokat, melyeket pet palackba zárnak. Mindegyik palackhoz tartozik egy zárókupak. Van vállalkozás, aki ezeket a műanyagokat újrahasznosítja, pontosabban visszaforgatja. Ezekért a kupakokért pénzt ad. Az így kapott pénz valakin segít.

Vannak kinőtt, de (valakinek biztosan) használható ruhadarabjaink. Eljuttatjuk-e azokhoz, akik ezt tudnák hasznosítani? Megunt, lecserélt háztartási eszközeink gépeink?

Terjeng az interneten egy levéllánc. (Utálom a láncleveleket) Természetesen a levélláncban terjedő segítségkérést érdemes, szükséges ellenőrizni. Nyilván nem azokra a levelekre gondolok segítségkérés címén, amely valótlant állít.

Bp VIII. ker-ben a Dankó utcában van egy óvoda, amelyet a hajléktalanok gyermekeinek tartanak fenn. Alapítványi történetről van szó. Szükség lenne gyermekjátékokra, gyermekruhákra. Élelemre is. Ez az intézmény nem állami normatíva szerint van fenntartva.

De ha már az állami normatíva kérdéséről szólok: kis hazánkban van olyan gyermekvédelmi intézmény, családotthon, ahol nem érkezett meg az ellátmány több mint egy hónapja: élelem sincs. Adományokat várnak. ( Infó nálam. Privátban lehet érdeklődni).

Miért tárom ezeket a kérdéseket a nagyközönség elé?

Mert a szenvedést testközelből kell tapasztalni, meg kell érinteni.

Rövid részlet egy ismerősöm blogbejegyzéséből:

Az elmúlt egy hétben viszont többször kaptam hírt ismerősök, barátnők beteg gyermekeiről, és valahogy testközelbe jött a lehetőség, hogy egészséges gyerek(ek) után is születhet egy nagyon beteg pici, vagy hogy egy életvidám lurkóval is egyik pillanatról a másikra az intenzíven találhatja magát az ember...Nem szeretnék hatásvadász lenni, szenvedő gyerekek képeivel, vagy a néha elgyötört, kétségbeesett, többnyire viszont hihetetlenül erős édesanyák szavaival részvétet kicsikarni - igyekszem tárgyilagosan leírni, miben is lenne szükség segítségre. A 12 éves Boglár, akinek anyukáját évekkel ezelőttről ismerem, kisebb megszakításokkal január óta fekszik a Madarász utcai kórház onkológiai osztályán Ewing szarkómával. Ez idő alatt a 6. kemoterápiás kezelésnél tart, június 6-án pedig egy komoly ortopédiai műtét vár rá, majd újabb kemoterápia, hogy a betegséget végleg legyőzhesse. Az édesanyja természetesen minden idejét Vele tölti, így aztán érthető módon jócskán megfogyatkozott a család bevétele, de az anyagiakon felül is több módon hozzájárulhatunk ahhoz, hogy Bogi jobban érezze magát.

Kiemelnék: „évekkel ezelőttről ismerem”.

Ismersz ilyen embert? Akinek segítségre lenne szüksége?

Emeld fel a tekinteted, s fogsz találni ilyen embert.

Ha mégse, de szeretnél segíteni: szólj! Infóhiány nem akadály, közvetítek.

 

Kicsoda szabadít meg?

Római levél 4,24-25: Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből? Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus! Én magam tehát értelmemmel az Isten törvényének szolgálok ugyan, testemmel azonban a bűn törvényének.

Nagy kérdések foglalkoztatnak az elmúlt időben... Ki az, aki megoldást ad?

  • Annak a keresztény testvéremnek, aki leélt egy életet a feleségével, házasságukból született egy kosár gyermek, de érdemben nem beszélgetnek egymással, igazából semmit nem tudnak megbeszélni. Csak elvarratlan problémák vannak, de megoldások nem.
  • Egy másik ismerősöm, aki a mai napig is mondhatni szerelmes elvált házastársába, közös gyermeküket ő neveli, de időről-időre a bíróságot járja, hogy a jogos gyermektartást valahogy meg tudja szerezni tőle. Közben természetesen új házasságot kötött, de láthatóan nem boldogok, mert teljesen rátelepedik a társára, beárnyékolja életüket a féltékenység.
  • Vagy az a fiatalember, aki már lassan egy éve különél a feleségétől és két gyermekétől. Közös szerzemény ingatlanukból a feleség ki akarja semmizni. S hallgatva a problémák felvázolását, úgy tűnik, hogy mindkét félnek tökéletesen igaza van.

Természetesen lehetne sorolni a példákat végtelenig. Barátom gyermeke osztályában a 26 gyermek közül alig van 5, aki olyan családban él, ahol az édesapa az ő édesapja, s az anya az ő édesanyja egyszerre. Keresztbetört életek, sorsok.

S ide sorolhatnám a saját életemet is, aki szintén túl van egy váláson, s túl vagyok a nehezén, de a tény az tény: elvált vagyok, s a nyomait viselem a lelkemben.

Beszélgetve ezekkel az emberekkel, elmondják a sorsukat, elmondják a kínjaikat, s választ várnak: hogyan tovább? 

Egy dal jut az eszembe, amit megosztok itt a kedves olvasóval: