Kicsoda szabadít meg? II

Előzőleg azt a kérdést tettem fel, hogy Ki szabadítja meg azt a házasságban élő embert, akinek a kapcsolata megromlott. Azt a gyermeket, akinek a szülei elváltak? S lehetne folytatni a felsorolást azokkal a férfiakkal, nőkkel kapcsolatban, akik ebbe a sanyarú sorsban vannak.

Róm 8:19 Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését…Róm 8:22 Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig.

Igen…

Nyög, sóhajtozik, szenved. A felemeljük a szemünket, akkor ezzel szembesülünk. Ebben a világban romokban heverő családi kapcsolatokat, romokban heverő gazdasági életet láthatunk (a gazdasági élet is emberi kapcsolatok következménye). A politikai közállapotokról már nem is beszélek. Egyrészt mert siralmas, másrészt pedig nem akarok politizálni.

Nap, mint nap belebotlok sóhajtozó emberekbe, akik akár személyes vajúdásukat, akár mások gondját hozza elém. Nekem eddig volt egyfajta hozzáállásom ezekhez a helyzetekhez.

Fel lehet-e vállalni az egész világ éhezésének a megoldását? Természetesen nem, ezt akárki tudja. S ezzel le van zárva a probléma?

Egyszer, vagy húsz éve istentiszteletről mentem haza. A Keleti pályaudvar egyik büféje még nyitva volt. Egy meleg szendvicsért beálltam a sorba. Odalépett hozzám egy srác, lehetett vagy harminc éves. Kért pár forintot, mert éhes. Vettem neki is valami élelmet, s odaadtam neki, éhes – gondoltam, tehát nem pénzre, hanem kajára van szüksége. A vásárolt élelem a kukában landolt. Nem volt éhes… Vagy ne szerette a hot-dogot… Vagy másra volt éhes…

Máskor nem igazán vettem szendvicset senki kéregetőnek. Immunissá váltam a problémára. Kialakult bennem egy védekező mechanizmus: megmagyaráztam magamnak, hogy miért nem…

Állítottak meg más gyűjtögető ügynökök is szép számmal, akik valamilyen szükségben lévő embernek, csoportnak gyűjtenek. Úgy lepattintom őket, mint a pinty…

Mi van e mögött? Nem érdekelnek a rákos betegek? Nem érdekelnek a beteg gyermekek? Érzéketlen vagyok mások problémája iránt?

Róm 8:22 Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig.

Nem mással, mint a világban élő vajúdó emberekkel találkozom ilyenkor.

Természetesen tisztában vagyok vele ( s gondolom olvasóm is), hogy az a pár forint, amit tudok ilyenkor adni, az csepp a tengerben. S ez így is van. De jussanak eszünkbe Teréz anya szavai. Ő valami olyat tett, amit megtanulhatnánk tőle:

Amit teszünk csak egy csepp a tengerben. A nélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb volna a tenger.

Mi az, amivel tudok/tudhatsz segíteni?

Mindannyian vásároljuk a különböző italokat, melyeket pet palackba zárnak. Mindegyik palackhoz tartozik egy zárókupak. Van vállalkozás, aki ezeket a műanyagokat újrahasznosítja, pontosabban visszaforgatja. Ezekért a kupakokért pénzt ad. Az így kapott pénz valakin segít.

Vannak kinőtt, de (valakinek biztosan) használható ruhadarabjaink. Eljuttatjuk-e azokhoz, akik ezt tudnák hasznosítani? Megunt, lecserélt háztartási eszközeink gépeink?

Terjeng az interneten egy levéllánc. (Utálom a láncleveleket) Természetesen a levélláncban terjedő segítségkérést érdemes, szükséges ellenőrizni. Nyilván nem azokra a levelekre gondolok segítségkérés címén, amely valótlant állít.

Bp VIII. ker-ben a Dankó utcában van egy óvoda, amelyet a hajléktalanok gyermekeinek tartanak fenn. Alapítványi történetről van szó. Szükség lenne gyermekjátékokra, gyermekruhákra. Élelemre is. Ez az intézmény nem állami normatíva szerint van fenntartva.

De ha már az állami normatíva kérdéséről szólok: kis hazánkban van olyan gyermekvédelmi intézmény, családotthon, ahol nem érkezett meg az ellátmány több mint egy hónapja: élelem sincs. Adományokat várnak. ( Infó nálam. Privátban lehet érdeklődni).

Miért tárom ezeket a kérdéseket a nagyközönség elé?

Mert a szenvedést testközelből kell tapasztalni, meg kell érinteni.

Rövid részlet egy ismerősöm blogbejegyzéséből:

Az elmúlt egy hétben viszont többször kaptam hírt ismerősök, barátnők beteg gyermekeiről, és valahogy testközelbe jött a lehetőség, hogy egészséges gyerek(ek) után is születhet egy nagyon beteg pici, vagy hogy egy életvidám lurkóval is egyik pillanatról a másikra az intenzíven találhatja magát az ember...Nem szeretnék hatásvadász lenni, szenvedő gyerekek képeivel, vagy a néha elgyötört, kétségbeesett, többnyire viszont hihetetlenül erős édesanyák szavaival részvétet kicsikarni - igyekszem tárgyilagosan leírni, miben is lenne szükség segítségre. A 12 éves Boglár, akinek anyukáját évekkel ezelőttről ismerem, kisebb megszakításokkal január óta fekszik a Madarász utcai kórház onkológiai osztályán Ewing szarkómával. Ez idő alatt a 6. kemoterápiás kezelésnél tart, június 6-án pedig egy komoly ortopédiai műtét vár rá, majd újabb kemoterápia, hogy a betegséget végleg legyőzhesse. Az édesanyja természetesen minden idejét Vele tölti, így aztán érthető módon jócskán megfogyatkozott a család bevétele, de az anyagiakon felül is több módon hozzájárulhatunk ahhoz, hogy Bogi jobban érezze magát.

Kiemelnék: „évekkel ezelőttről ismerem”.

Ismersz ilyen embert? Akinek segítségre lenne szüksége?

Emeld fel a tekinteted, s fogsz találni ilyen embert.

Ha mégse, de szeretnél segíteni: szólj! Infóhiány nem akadály, közvetítek.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.