Szokásból értékrend változás

Néhány benyomás ért az elmúlt időszakban, amelyek arra késztetnek, hogy gondolkodjak azon, hogy „Mi okoz az ember életében irányváltást, döntést?”

Találkoztam olyan emberrel, aki rabja volt a dohányzásnak, s egyszer csak ez a rabság, ez a szokás abbamaradt. Mi volt az oka, ami miatt ez az irányváltás bekövetkezett?

Másik ember együtt él a párjával, barátjával több éven keresztül, mint egy család. Már gyermekek is vannak, amikor egyszer arról kapok hírt, hogy odaállnak az anyakönyvvezető elé, s az oltár elé, s „ahogy illik” összeházasodnak. Mi hozott ekkora változást az életében, hogy ezt a döntést meghozza?

Aztán van példám arra is, hogy a két fiatal megismerkedik, megszeretik egymást, s összeházasodnak. Eltelik jó pár év, s aztán különköltöznek, majd a bírósági eljárás végén kimondják a válást. Miért? Mi indítja őket házasságra, s mi indítja őket válásra?

S további példákat is lehetne előhozni házasságról és válásról, munkahely változtatásról, haragos összeveszésekről, barátságok megváltozásáról, stb.

Még egy típus idekívánkozik ebbe a sorba: „Az ember minek következtében dönt a Mindenható Isten MELLETT vagy ELLEN?

A döntésekről

Az élet tele van állásfoglalási helyzetekkel. Ezek a helyzetek biztosak. Biztosak egy szempontból: léteznek. Az ördög mindig kínál alternatívát. Ha van benned elhatározás arra, hogy szeretnél lemondani az alkoholról, cigarettáról, akkor biztosan hoz eléd olyan embert, aki meg fog kínálni egy szál cigivel, el fog hívni egy pohár piára. Ezek a biztos pontok az ember életében.

S az is biztos, hogy amikor a házastársaddal egy viharos időszak után megegyeztek abban, hogy ezen túl másként lesz, most már másként csináljuk, akkor ez az elhatározás próba elé van állítva. Ez biztos! Lesznek olyan helyzetek, ami kiborulást eredményez(het). Az, hogy eredményez-e, nos, az a döntéstől függ. Az, hogy lesz-e veszekedés, nem a problémától magától függ, hanem ahogy lekezelem a problémát.

A te döntésed!

A te döntésed, hogy, amikor megkínálnak alkohollal, dohányáruval, akkor elfogadod-e. S az is a te döntésed, hogy, amikor éles helyzetbe kerülsz, akkor felveszed-e a kesztyűt, vagy nyugodt maradsz.

A te döntésed, hogy a világ kínálata (a káosz) helyett a Mindenható által felkínált rendet választod.

Szabad vagy arra, hogy eldöntsd, hogy kinek adod meg magad, de ennek a döntésednek a következményei alól már nem tudsz kibújni.

Hogyan működik?

A döntéseink alapvetően kapcsolati döntések, valamilyen szinten a kapcsolatainkat – vagy embereket, vagy a Mindenható Istent – érintik.

Vegyük a példást:

Elhatározod, hogy lemondasz a cigarettáról. Találkozol emberekkel, akik megkínálnak.

Milyen kapcsolati érintettsége van ennek a szituációnak?

  1. Elfogadod a cigarettát.
  1. Ezzel megsemmisíted a döntésed értékét. Visszaestél.
  2. Nagyságrendekkel értéktelenebb leszel a saját szemedben, mondván még ennyiben sem vagyok kitartó. Egy hitvány ember vagyok.
  3. Vádol az ördög. Ugyanezekkel. Értéktelenség, hitványság. Plusz: az Istennek sem tetszik, amit csináltál.
  4. Dohányzol tovább.
  • Nem fogadod el a cigarettát.
    1. Megerősíted a döntésed értékét. Győztél (egyenlőre.)
    2. Értékesebb leszel a saját szemedben.
    3. Az ördög láthatóan csöndben van. Úgy látszik vesztésre áll.
    4. Gúnyol ugyanakkor a „barátod”, aki megkínált. Romlik kettőtök közt a kapcsolat.
  • Nem akarod elfogadni a cigarettát, DE a „barátoddal” sem akarsz konfrontálódni
    1. Nagy ívben elkerülöd a találkozást.
    2. A barátságotok elhidegül

    Nem akarom kielemezni, melyik lépés volt a helyes és miért nem. Ezt mindenkinek saját magának kell megtenni. Értékeld te magad a döntési helyzetet.

    Másik szituáció

    Házas ember vagy. Feleség, gyermekek. Elhatározod, hogy odaszánod az életedet Istennek. Szolgálni akarod Őt.

    Egy biztos, az ördög megpróbálja megakadályozni a szolgálatodat.

    Lehetséges támadások:

    1. Kevés időt töltesz a családoddal (nem kevesebbet, mint a döntésed előtt). Eddig is te fürdetted a gyermekeket, de most feltűnik az asszonynak (az ördög sugallja!!!), hogy nem akkor, amikor azt ő akarja.
    2. Megpróbáltok problémát megbeszélni. Kiderül, hogy tudsz indulatos is lenni. Ezt a társad egyből felhasználja ellened.
    3. Megpróbálsz kompromisszum kész lenni. Kész vagy az eredeti tervhez képest kevesebb időt fordítani a szolgálatra. (Az ördög örül, mert sikerül a hatékonyságodat csorbítani. Az asszonynak ez nem elég, ő többet akar.)
    4. Az az időbeosztás, ami éveken keresztül jó volt, kiderül, hogy nem jó. Véletlenül azok az időpontok, amikor te szolgálattal lennél elfoglalva, pont akkor lenne olyan feladatod, amit csak te és csak akkor tudsz elvégezni. (Milyen fontos ember lettél hírtelen?)

    A megoldás

    Jn 8:12 „Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, soha nem él sötétségben, mert az a világosság lesz benne, amely életet ad.”

    és egy másik:

    Mik 6:8 Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben.

    Döntéseinkben a Mindenhatót kövessük. Törvény szerint élni azt jelenti, hogy ami az Isten akarata, azt valósítom meg. Ha egy dolog, egy döntés olyan irányba vinne el, ami nem az Isten gyönyörűségét szolgálja, akkor azt ne tegyem meg.

    Engedelmeskedjetek azért az Istennek.” (Jakab 4:7/a

    Döntéseinkben ragaszkodjunk az Isten akaratához, engedelmeskedjünk ez által Istennek, de legyünk irgalmasak, megbocsátók embertársaink felé. Döntéseinkből tűnjön ki, hogy mennyire szeretjük őket, de mennyire ragaszkodunk az Istenhez.

     

    Vélemény, hozzászólás?

    Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.