Élni, vagy meghalni…

Élni, vagy meghalni…

Igen, az elmúlt időszakban ebben a dillemában voltam.

No, mielőtt a kedves olvasó bepánikozna, nem voltak öngyilkossági szándékaim. Mindössze olyan lelkiállapotban voltam, amit senkinek nem kívánok. Nem kívánok, de nem kizárt (sőt biztos), hogy már voltál ilyen állapotban, s lehetsz is (leszel is) ilyen állapotban. Nem akarok semmit csinálni, mert nem tudok semmit csinálni. Olyan tónustalan az életem, olyan nyomorultnak érzem magam. Nem érzek célt magam körül, megy az egyik nap a másik után.

Az előzmények

Nagyobbik lányunknál karácsony táján daganatot diagnosztizáltak a májban, s a tüdőben. Ez sokkoló hír volt. Férj, három kisgyermek… Belegondolni is rémisztő, nem, hogy testközelből átélni… Pedig ez a valóság!

Kemény küzdelem kezdődött minden szinten. Az orvosok kemoterápiát kezdtek… Feleségem támogatta a családot, elment főzni, gyermekekre vigyázni… A velem kapcsolatban lévő keresztyének mellénk álltak az imaharcban.

Küzdelmes várakozás volt ez. Lányunk egyszer jobban volt, máskor borzasztóan rosszul. Néhány hónap eltelt így a várakozásban.

A kemo-s sorozat után a CT azt mutatta, hogy a daganatok mérete kisebb… Ugyanakkor szinte folyamatosan oxigénre volt szükség, mert fulladt… Ellentmondás, amivel nem tudtunk mit kezdeni…

A kezelőorvos tüdőgyógyász véleményét kérte, aki kimondta, hogy nincs remény, annyira kicsi az aktív légző felület a tüdőben… Leállította kemót, s az antibiotikumos kezelést, amit a folyamatos tüdőgyulladásos állapot ellensúlyozására kapott. Maradt a tüneti kezelés… S a döbbenet…

Lányunk május 31-én hazaköltözött Teremtőjéhez…

A sokk…

Igen, a sokk maradt… A miértek, a fájdalom… Hittünk a gyógyulásában, azért imádkoztunk… Akkor miért…?

Feleségem a haláleset másnapján hazajött… Azt mondta, a családnak meg kell birkózni a kialakult helyzettel. Minél tovább ott marad, annál később fognak tudni magukhoz térni…

Napokig ki sem ment a lakásból… A külvilággal a kapcsolatot csak telefonon tartotta… Lassan az ismerősök, munkatársak megtudták a hírt… S elkezdődött az elfogadhatatlan feldolgozása. Újra és újra fel kellett idézni a történteket, s el kellett mondani. S azon kaptuk magunkat, hogy vigasztaltuk a sokk alatt lévő embereket, akik részvétet próbáltak nyilvánítani.

Nagyon jó volt az ismételt felidézése a történteknek, még ha mindannyiszor sírásba is törtünk ki. Hiszem, így tapasztalom, hogy minden egyes felidézése a múltnak közelebb visz a gyógyuláshoz. A fájdalmat semmi sem csökkentheti, annak elmúlásához idő kell. Idő, s egy vigasztaló. Olyan, amilyen földi ember soha nem lesz. Aki azért jött, hogy megvigasztaljon minden gyászolót (Ézsaiás 61,2)

A feloldás…

 Feloldás, vagyis eljutni a mélyből a magaslatra.

Zsolt 130:1. A mélységből kiáltok hozzád, URam!

Zsolt 130:2 Uram, halld meg szavamat, füled legyen figyelmes könyörgő szavamra!

Zsolt 130:3 Ha a bűnöket számon tartod, URam, Uram, ki marad meg akkor?

Zsolt 130:4 De nálad van a bocsánat, ezért félnek téged.

Zsolt 130:5 Várom az URat, várja a lelkem, és bízom ígéretében.

Zsolt 130:6 Lelkem várja az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt, mint az őrök a reggelt.

A mélységből a magaslatra, a sötét éjszakából a reggeli napfényre.

Ez az idő segített önmagammal számvetést készíteni. Ki is vagyok valójában? Ember, aki minden megmozdulásában a Mindenható Isten kegyelmére szorul.  „Nálad van a bocsánat,” mondja a zsoltáros, s eddig a felismerésig el kell jutni, főleg akkor, amikor az emberben kételyek merülnek fel.

Ezekben a napokban az Úr Jézus Krisztus imádsága jutott az eszembe:

Lk 22:42 "Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat, mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied."

Úgy odaállni Isten elé, hogy igen tudod, hogy mit szeretnék, de a te akaratod valósuljon meg.

Ebben az időszakban lehet átélni azt, amikor a Mindenható türelemmel felkészít egy következő próbára, egy illési módszerrel:

1Kir 19:7 Az Úr angyala másodszor is visszatért, megérintette, és ezt mondta: Kelj föl, egyél, mert erőd felett való út áll előtted!

Egyél! Táplálkozz Isten Beszédéből! Készülj fel, mert tervem van veled! Megértem a fáradtságodat, megértem a depressziódat, nem kárhoztatlak miatta, de juss túl rajta! Erősödj, engedd magad felépíteni, s haladj!

Igen! Engem is túljuttat Ő ezen az időszakon. Táplál, szeret, s mutatja a folytatást. Mert van folytatás…! Már körvonalazódik előttem!

Ézs 40:29 Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi.

Ézs 40:30 Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak.

Ézs 40:31 De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.

Köszönöm Istenem!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.