Ahogy múlik az idő…

Évfolyam találkozóra készülünk. Lepereg előttem az elmúlt 35 év. Igen, harmincöt…! Kimondani is szörnyű!

A helyzet az, hogy úgy él bennem ez az idő, mint ha minden tegnap, esetleg tegnapelőtt lett volna. Az első főiskolai nap, az első vizsga, az (első pótvizsga), az államvizsga…

De ne rohanjunk annyira! Az is elevenen él bennem, hogy utolsó középiskolás évemben volt egy új osztálytársam… Osztálytársam volt, sőt padtársam, de alig találkoztam vele… Merthogy a kórházat járta… Ott volt az életében a gyilkos kór, ami lassan, de biztosan felőrölte.

Meg volt az érettségi valamikor június végén. Este bankett. Soha nem szerettem és soha nem tudtam táncolni… A banketten a tíz fiú adta Andikát kézről kézre…

Augusztus volt. Élveztem a szünidőt, otthon voltam, s erőt vett rajtam a semmittevés. Egy csendes kis tanyán laktunk, közúti forgalom nem volt.

Egyszer jön egy motoros. Hozzánk jön. A postás volt, hoz egy táviratot. Nem tudtam elhinni… Nem akartam elhinni. Andika halálhírét hozta a temetési időponttal.

S mintha csak tegnap lett volna…

Olvasom a Bibliában:

(Zsoltárok (31:16) Életem ideje kezedben van…

Ha valaki szeretett élni, Andika szeretett. Nem akart ő meghalni (ki szeretne). De mégis volt egy pont az életében, amikor nincs tovább. S ez a pont valamennyiünk életében (az én életemben) is bekövetkezik egyszer. Csak egy bökkenő van: nem tudhatom, hogy mikor! Ha tudnám, akkor nyugodt lehetnék, még van x évem, hónapom, napom… De nem tudhatom!

(Példabeszédek 27:1) Ne dicsekedj a holnapi nappal, mert nem tudod, mit hoz az a nap!

Mivel az életnek van egy súlyos bizonytalansági tényezője, nevezetesen az idő, ezért nekem MA fel kell készüljek arra, hogy hol fogom tölteni az örökkévalóságot.

Figyelmeztet a Mindenható:

(Efézusi levél 5:15-16 ) Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak.

Te hogyan élsz? Esztelenül, vagy bölcsen?