Ezek a mai gyerekek…! I.

Gyakorta kapom a kérdést, hogy mi van a mai fiatalokkal. Szülők felé engedetlenek, a minimális tiszteletet sem adják meg, hidegek, elzárkózók. Azt tapasztaljuk, hogy a szülők látszatra kegyes életet élnek, s a gyermekek mintha a szöges ellentétük lenne. Miért? – merül fel a kérdés.

Próbálom megválaszolni a kérdést, de nem könnyű.

Mielőtt mélyebbre ásnék azt tisztázzuk, hogy egy gyermekre milyen hatások hatnak mire betölti a 18. életévét!

Szülői hatás

Normális esetben ennek a hatásnak kellene a legerősebbnek lenni – gondolnánk. A további hatások összessége lényegesen nagyobb mértékűek, mint a szülői hatás.

Mindenesetre nem mondhatjuk ki azt, hogy „én mindent megtettem, de a gyermekem élete mégis kisiklott.

Feltételezzük azt, hogy a szülő minden tekintetben a legpozitívabb hatást gyakorolja a gyermekre, de a gyakorlatban ez nem érvényesül. Ennek egyik lehetséges oka az, hogy a szülő szeretne a legpozitívabb lenni, de gyakorlatban közel sem az.

Kapok olyan jelzést, hogy a szülők elmondják, hogy mindent megadnak a gyermeküknek. Náluk lakik, nem kell albérletbe költözzenek, mert lán „én ezt is megadom nekik!”

Ilyenkor megkérdezem, hogy hány évesek ezek a gyermekek? – Hát 38!

Nos, ennek a gyermeknek esélye sincs saját lábára állni, hiszen a szülő minden eszközzel odaköti magához. Persze a gyermek az lázad, legalábbis nem szeretem módon kommunikál a szülővel, annak legnagyobb bánatára.

Mi a baj tehát? Szereti a gyermekét, de nem megfelelően. Az ige azt mondja:

"Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól." Példabeszédek 22:6

Vajon egy harmincnyolc éves felnőtt emberrel ugyanúgy kell-e bánni, mint egy tízévessel? Ítéljük meg!

Más eset… Vajon megtanítjuk-e a gyermekeinknek, hogy cselekedeteiknek következménye van? Vagy minden galibából elvtelenül kihalásszuk?

Iskolai hatás

A gyermekek életük adott pontján iskolába kerülnek, s szülői ellenőrzés nélkül hatást gyakorolnak rájuk kortársak, s pedagógusok.

Ma az egész napos iskola korszakában a gyermekeink nyolc órát iskolában töltenek tanulással, vagy … ki tudja mivel! S vajon a fennmaradó időben ezt a hatást tudja-e a szülő jó neveléssel ellensúlyozni?

Kaptam egy levelet a napokban, benne egy tanmese. Érdemes elolvasni, s elgondolkodni rajta. S nem a gyermekeinken, hanem saját magunkon, vajon hol rontjuk el?

Íme a tanmese:

Egy tanítónő arra kérte kisdiákjait, hogy írjanak fogalmazást arról, hogy mit szeretnének Istentől kapni. A gyerekek le is írták kívánságaikat. A pedagógus este javította ki a dolgozatokat. Az egyik kis tanonc olyan megható kéréssel fordult Istenhez, hogy a tanítónő elsírta magát. A férje, aki éppen akkor ért haza, megdöbbenve látta, hogy felesége sír.

- Mi történt, mi bánt?– kérdezte.

- Olvasd el ezt a fogalmazást, az egyik diákom írta. – felelte.

A fogalmazásban ez állt:

Uram, ma este kérlek, tégy meg valami különlegeset nekem: változtass televízióvá, mert így megbecsült tagja lennék a családnak, hiszen a szüleim így folyamatosan rám figyelnének. Ha ezt teljesíted nekem, akkor több órát csak velem fognak foglalkozni.

Én leszek a figyelem középpontjában, így el tudom mondani azt, amit akarok, anélkül, hogy félbeszakítanának. A televízió különleges helyet foglal el a családunk életében, édesapám mikor hazaér a munkából, csak vele foglalkozik, még akkor is, ha fáradt.

Én nem vagyok ilyen szerencsés, édesanyám akkor sem kérdi meg, hogy vagyok, ha látja, hogy van valami baj, mert letörtnek és szomorúnak látszom. Nem szeretem, ha levegőnek néznek, arra vágyom, hogy velem is foglalkozzanak. Istenem, talán nem kérek sokat, csak annyit kérek, hogy lehessek én a televízió helyében.

 Ekkor a tanítónő férje azt mondta: - Istenem, szegény gyermeknek milyen szívtelen szülei vannak.

A tanítónő kisírt szemmel közölte: - Ezt a fogalmazást a mi fiúnk írta.

Kedves Olvasóm!

Ha úgy gondolod, hogy valahol elrontottad, valahol nem működik a kapcsolatod a gyermekkel, akkor szólítsd meg Istent, s kérd tőle, hogy mutassa meg a problémát!

Folytatom...!