Keresztény családban nőttem fel. – írhatnám, mint nagyon sokan teszik, akik bizonyságot tesznek megtérésükről. Én még ezt sem igazán mondhatom el. Szüleim nem voltak istentagadók, de nem gyakorolták vallásukat. Tehát családi hétköznapjaink (no meg ünnepnapjaink) nem adtak semmi keresztény mintát. Ez részben jó. Jó abból a szempontból, hogy nem egy vallásos szokásrendszerből kellett az Úr kihozzon. Nem jó abból a szempontból, hogy nekem vallásos hátterű hittársammal ellentétben egy csomó dolog nem magától értetődik. Pedig jártam hittanra is. Még konfirmáltam is. Heti egy alkalom ugye a felkészítés két éven keresztül. Ja, igaz ez alatt a két év alatt vasárnap is el kellett menni istentiszteletre. Már ha nem akartam áldott emlékű pap bácsi összeráncolt szemöldökű szemébe nézni. Az első igei emlékem ebből az időből származik. Tudniillik a konfirmációi áldás igéje az, amire a mai napig emlékszem. 

Jel 2,20: Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.

Konfirmációmat követően évek teltek el úgy, hogy a templom környékére se mentem. Persze közben rakódott az életemre a szenny, ahogy a polcra a por, ha azt nem törölgetik. Csak ez a szenny nem olyan természetű, mint a por, hanem legalábbis olyan, mint a tinta. Hiába törlöd, a törlő is koszos lesz, s a takarított felület is. Ilyen természetű a bűn, ha te takarítod, attól az még koszos. S közben nem érzed magad lelkileg komfortosnak. 

Ézs. 64,5 Mindnyájan olyanok lettünk, mint a tisztátalanok, minden igazságunk olyan, mint a szennyes ruha. Elhervadunk mindnyájan, mint a falevél, bűneink elsodornak bennünket, mint a szél.

S közben csak telt az idő. Az iskolában nem voltam sikeres, nem voltam osztályelső. Iskolába sem nagyon szerettem járni. Úgy éreztem, hogy kiközösítenek, nem szeretnek. Pedagógiai főiskolát végeztem, de nem éreztem valami nagy késztetést, hogy e területen dolgozzak. Budapesten éltem, ott dolgoztam, amikor egyszer egy utcai csoportosulásra lettem figyelmes. Ez Bp-en nem volna túl feltűnő, ha nem mindenki egy bizonyos célpontra figyelne. Fiatalok (és egészen fiatalok) örömmel teli arccal énekelnek Istenről, Jézus Krisztusról. De valahogy ez nem egy távoli földöntúli valakiről szólt, hanem egy olyan Jézus Krisztusról, aki szinte megfogható, akivel beszélgetni lehet, aki válaszol.Már éppen tovább akartam menni, amikor egy tizenöt körüli srác elkezdett beszélni. Arról beszélt, hogy korábban úgy érezte magát, mint egy számkivetett, egy kitaszított. Kipróbált már egy csomó dolgot, ami miatt aztán még mélyebben érezte magát. Tizenöt évesen már szenvedélyek rabja volt. Aztán beszámolt arról, hogy egyszer felszakadt belőle egy sóhaj: Isten, ha te vagy akkor mutatkozz be nekem. Nos, ez meg is történt egy barát személyében. Tőle hallott először arról, hogy Isten őt szereti, hogy Jézus Krisztus őérte is életét adta…. Még beszélt a srác, amikor odalépett hozzám egy fiatalember, s beszédbe elegyedett velem. Ebből barátság lett, további találkozások, gyülekezetlátogatás. Megértettem azt, hogy bármi történhet velem, Isten tudta nélkül nem történhet. Az sem volt véletlen, hogy a konfirmációkor kaptam egy igét, az sem, hogy találkoztam egy utcai missziós csoporttal, az sem, hogy engem szólított meg az a fiatalember, s folytathatnám. Megértettem, hogy Istennek terve van velem. El kezdtem olvasni a Bibliát, amiből sok minden világos lett a számomra, jártam gyülekezetbe, ahol szembesültem bűneimmel.Szerettem volna szabadulni tőlük. Megértettem, hogy minden el van végezve. Jézus Krisztus már elvégezte. Értem hat meg: 

Jn. 3,16 Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy ha Kató István hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Térdre borultam és kértem, hogy legyen az én életem Ura, Ő formáljon engem olyanná, amilyennek Ő szeretne látni. Időről-időre visszacseng a konfirmációs ige: 

Jel 2,20: Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.

Isten már akkor biztatott, amikor még nem is érdekelt a megváltás. Ő volt az, aki megengedte a disznók vályúját, a keresést, Ő élesztett hitet bennem, igényt Őrá. Ő vonzott magához, s ő bátorít.